„írok, mit is tehetnék” 100 éve született RADNÓTI MIKLÓS
A költő, műfordító, a fasiszta elnyomás elleni tiltakozás egyik legnagyobb magyar lírikusa. 1909. május 5-én született Budapesten. Meghalt 1944. novemberében Abda község közelében. A centenárium alkalmat teremt arra, hogy mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály még közelebb kerüljön ahhoz a csodálatos értékvilághoz, amit a költő, műfordító írásaival teremtett számunkra. De elősegítheti azt is, hogy az életút felidéződhessen, többet tudjunk meg életkörülményeiről és a korról, amelyben élt, és amelynek áldozatául esett. Radnóti költészete ma majdnem annyira aktuális, mint az elmúlt évezred utolsó évszázadának közepén. A pályázat célja, hogy az alkotások a kortársművészet mai megfogalmazásában fejezzék ki, hogy a költő műveinek ma is fontos üzenete van az egész társadalom, a globalizált világ számára. Pályázatunk járuljon hozzá, hogy az évforduló elsősorban a fiatalok körében többet adjon a megszokottnál a költőről.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A József Attila Művészeti Centrum Alapítvány (JAMCA) NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT HIRDET képző és fotóművészek, költők és zeneszerzők számára. A pályázatot és a pályázathoz kapcsolódó kiállítást az ünnepi műsort az Alapítvány szervezi az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM), valamint Terézváros Önkormányzata együttműködésével.
PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
Beküldhető alkotónként két db műtárgy, műfaji korlátozás nélkül. Minden stílusirányzat elfogadott. Pályázni csak új alkotással lehet, amelyek kifejezetten erre a témára készülnek, olyan alkotással, amely más személy szerzői jogát nem sérti. A sorozat egy alkotásnak számít, a zsűri azonban azt megbonthatja, darabszámát korlátozhatja. A benyújtott pályaművek feleljenek meg a kiállíthatóság követelményeinek, azaz hosszabbik oldala nem haladhatja meg a 120 cm-t. Az 50x70, illetve 70x100 cm-es külméretű paszpartutól eltérő grafikákat, fotókat keretezve kell beadni. Szobrász-művészeti alkotásokat csak nemes anyagból készíthetnek, gipszből, vagy más efemer anyagból készült munkát a kiírók nem fogadnak el. Méret (maximum) 40x40x70 cm, posztamens nélkül. Aki saját posztamenssel kívánja beadni pályaművét, annak pontos paramétereit (méret, anyag, szín) jelezze a CD-n. Zeneszerzők Radnóti emlékét idéző zeneművekkel (vers-megzenésítés, oratórium, stb.) pályázhatnak. Maximum öt fős hangszeres együttes, illetve kórus létszámra készülhetnek. A versek terjedelme maximum 6000 karakter.
PÁLYÁZATOK ÉRTÉKELÉSE
Az értékelés két fordulóban történik. Az első fordulóra a dokumentációt kell beadni, a második fordulóra a művet. - I. forduló: a bírálóbizottság a beküldött dokumentáció alapján dönt arról, hogy mely pályaműveket hívja be a II. fordulóra. A pályaműveket az előzsűrizéshez digitális formában – CD-n- (JPEG, TIFF, vagy PDF fájlformátumokban, 300dpi/3000x2000 pixel felbontásban) és egy db A/5-ös színes papírkép formában kell eljuttatni a József Attila Klubba. - II. forduló: az Alapítvány kuratóriuma által felkért zsűri dönt a díjak és az oklevelek odaítéléséről. Az előzsűrizésre és a díjzsűrizésre felkért szakértők: Bereczky Loránd művészettörténész, a zsűri elnöke, Feledy Balázs művészeti író, Ferencz Győző irodalomtörténész Glatz Ferenc történész, Kanyó Béla fotóművész, Korniss Mihály író, Madarász Imre zenetörténész, Prókai Gábor művészettörténész, Szepes Hédi művészettörténész, Varga Imre szobrászművész, Verók István polgármester.
DÍJAZÁS
A kiemelkedőbb alkotásokat (a díjzsűri javaslata alapján) két fődíjban, három díjban, egy különdíjban és öt alkotás okleveles elismerésben részesítjük. Fődíj: József Attila plasztika és btto 1 millió Ft, díj: József Attila érem és btto 500 ezer Ft, különdíj: József Attila érem és btto 750 ezer Ft. A díjzsűrinek jogában áll megfelelő mű hiányában a fődíjat visszatartani, illetve megosztását javasolni. A pályázat fődíjasainak munkásságát a következő naptári évben külön kiállítás keretében mutatjuk be. A pályázat támogatóinak lehetőségük van különdíjak adományozására, amelyek díjazottjait szintén a bírálóbizottság választja ki.
BEMUTATÁS, EREDMÉNYHIRDETÉS
A pályaművekből – Radnóti Miklós emlékére – kiállítás nyílik 2009. november 26-án (csütörtök) 17 órakor a József Attila Klubban. Itt kerül sor a díjak átadására. Az eredményhirdetést ”írok, mit is tehetnék” címmel zenés irodalmi műsorral kötjük össze. Ismert művészek közreműködésével, barátságos, klubszerű állófogadással. A kiállítás katalógusa 48 oldal, a róla szóló könyv 128 oldal.
A kiállítás fővédnöke HILLER ISTVÁN Oktatási és kulturális miniszter
Köszöntőt mond BARANYI FERENC Kossuth és József Attila-díjas költő, műfordító
A kiállítást megnyitja FELEDY BALÁZS művészeti író
Kurátorok KÁDÁR J. MIKLÓS Munkácsy-díjas festőművész JANZER FRIGYES Munkácsy-díjas, Érdemes művész
Házigazdák ÓDOR KATALIN Klubigazgató VERÓK ISTVÁN Terézváros polgármestere
A díjak elnyerése esetében is a művek a pályázó tulajdonában maradnak. A pályázó a beadással korlátlanul beleegyezik abba, hogy alkotását térítésmentesen kiállítsák, lefotózzák, illetve a sajtóban, televízióban, a JA honlapon szerepeltessék. A művek be és visszaszállítása az alkotó felelősségére történik. A postán feladott munkákat a beküldő művész költségére szállítjuk vissza. Az alapítvány kötelezettséget vállal a pályázók személyes adatainak bizalmas és csak a pályázatok elbírálásával kapcsolatos kezelésére.
HATÁRIDŐK · digitális nevezési határidő (előzsűri) 2009. május 5. (kedd) a költő születésnapja · a második fordulóba jutás zsűrije 2009. május 13-14. (szerda-csütörtök) · az első forduló eredményhirdetése 2009. május 19. (kedd) · a második forduló beadási határideje 2009. november 16-17. (hétfő, kedd) · a díjzsűri 2009. November 19-20. (csütörtök, péntek) · a nyertesek értesítése 2009.november 24. (kedd) · eredményhirdetés, kiállítás megnyitó és műsor 2009. november 26. (csütörtök)
Alkotómunkájukhoz további sikereket és jó egészséget kívánunk!